Oldal kiválasztása

Párkány Andi – Fényképész

 

Párkány Andrea vagyok, feleség és három fiúgyermek anyukája. Egész életemben közel álltak hozzám a gyerekek, szakmát is úgy választottam, hogy velük foglalkozhassak. Bölcsődében voltam gondozónő, majd gyermekrendelőben asszisztens.

Harmadik fiam születése után, főállású anya lettem. Ahogy cseperedtek a fiaim, egyre kevésbé igényelték az anyai törődést, így egy idő múlva rengeteg szabadidőm lett. Tiffany üveg készítés volt a hobbim, és szerettem volna szép képeket
készíteni az alkotásaimról, ezért beiratkoztam egy fotó-tanfolyamra, ahol végül is nem tárgy, hanem természet és madár fotózást tanultam. Kedves tanáromnak, Szekeres Jánosnak köszönhetem, hogy a fényképezés rabjává váltam. A gyönyörű tájaktól a villámgyors jégmadárig sok témát fotóztam, majd portré és baba fotózást tanultam.

Eleinte a szomszédok és barátok gyermekeiről kezdtem el képeket készíteni, és akkor jöttem rá, hogy ez mennyi örömet ad nekem. A pozitív visszajelzéseket követően úgy döntöttem, hogy újszülött és baba fotózással fogok foglalkozni, így mindennap boldog lehetek. Mára váci fényképész műtermemben hivatásos fotóművészként dolgozom.

A fénykép hatalma abban rejlik, hogy lehetővé teszi olyan pillanatok tüzetes vizsgálatát, melyeket az idő sodra egyébként rögtön elmosna.” Susan Sontag: A fényképezésről

Párkány Andi babafotós - Vác